A tanulás alapvető megújítására van szükség

The Nature of Problem Solving címmel jelent meg új kötet az OECD gondozásában, amelyet Csapó Benő és Joachim Funke szerkesztett. Az Educational Research and Innovation sorozatban megjelent könyv alcíme – Using Research to Inspire 21st Century Learning – világosan megfogalmazza a kötet fő üzenetét: a tanulás alapvető megújítására van szükség, s ehhez sokféle inspirációt is nyújt.

The Nature of Problem Solving

A kutatók már jó ideje kongatják a vészharangot: a magyar gyerekek problémamegoldó gondolkodása gyenge. Pedig egyre többet tudunk arról, hogy miképpen lehetne a helyzeten javítani. Ehhez azonban meg kellene változtatni tanulással kapcsolatos szemléletmódunkat és jelentősen át kellene alakítanunk a tanítási módszereinket. Hol tart a problémamegoldás kutatása és mit lehet az eredményekről az iskolában hasznosítani? Ezt mutatja be egy nemzetközi szerzőgárda abban az új kötetben, amelynek elkészültében egy magyar kutatóhely játszott vezető szerepet.

A kötet letölthető a Szegedi Tudományegyetem honlapjáról is.

A szerkesztőkkel készült interjút az MTA a honlapján közölte.

Kép forrása: OECD, a kötet borítója. Szöveg forrása: MTA

Új OECD kiadvány a pedagógiai tudásról és a tanári professzió változásáról

Az OECD – amellett, hogy hazánkban elsősorban a PISA mérések kapcsán ismerik a szervezet oktatási-kutatási vonalát – számos nagyon érdekes kiadványt adott a világnak az utóbbi időben a pedagógia és a neveléstudomány területéről.

A legújabb OECD kiadvány, a Pedagogical Knowledge and the Changing Nature of the Teachers Profession című kötet újabb kutatási és elemzési eredményeket mutat be a pedagógiai tudás változásáról, illetve arról, hogy milyen elvárások, várakozások, nehézségek és kihívások állnak a folyamatosan változó tanári mesterség elé.

oecd_kiadvany

A kiadvány bevezetője szerint a magasan képzett és kompetens tanárok alapvető fontosságúak az igazságos és hatékony oktatási rendszerekben. A tanárok azonban napjainkban számos magasabb rendű, komplex elvárással találkoznak, amikor a tanulóikat a 21. századi társadalomban való sikeres eligazodásra kell felkészíteniük. Minden korábbinál nagyobb igény mutatkozik tehát arra, hogy a tanári professzió egyben döntési lehetőséget is jelentsen a pedagógusoknak arra, hogy a meglévő és folyamatosan bővülő tudásbázist a szükségleteknek megfelelően használják.

A kötet kutatási eredményeket és többféle megközelítéssel bíró ötleteket mutat be a pedagógiai – tanítási-tanulási – tudás és a változó tanári professzió kapcsán. Modern megközelítéssel él a tanári szakmai kompetenciák kapcsán és arra vonatkozóan, hogy ez hogyan viszonyul a tanulók tanulásához. A riport betekintést ad a tanári professzió dinamikus változásába és abba, hogy a tanári tudás hogyan mérhető – egyben kiváló példáját mutatja a tanári tudás 21. századi megközelítésének is. Az olvasó találkozhat ugyanakkor a tanári tudás futurisztikus megközelítését firtató tanulmánnyal is. Ez a tanulmány kiváló forrása lehet azoknak, akik a magas színvonalú oktatás különböző tényezőit vagy a tanári professzió komplexitását kívánják kutatni. A kötet célcsoportját képezik egyúttal a tanárképző szakértők, oktatók, oktatási vezetők, szakpolitikai szintű szakértők és a kutatói szféra is.

Kellemes olvasgatást!

Forrás: OECD. Kép: OECD kiadvány borítója.

Tessék mondani, ez már sok(k)? – PISA eredmények közérthetően

A 2000. évi PISA felmérés eredménye / szövegértés / Magyarország: 480 pont

A 2015. évi PISA felmérés eredménye / szövegértés / Magyarország: 470 pont

Mi ez, ha nem PISA-sokk? Vagy… mégsem(?).

Edvard Much A sikoly

Felkapott lett írni a PISA eredményekről az oktatásszemlélőknek, -kutatóknak, szakértőknek, véleményformálóknak. Hogy én ezek közül mi vagyok és mi nem, azt “majd a választópolgárok eldöntik”, szokták mondani. Mindenesetre egy olyan oldalát szeretném most megvilágítani a nemrégiben publikált PISA eredményeknek, amely interpretációval még nem találkoztam, mióta 2016. december 06-án megérkezett a csizmába az avas csokoládé. Na jó, talán érintőlegesen itt.

Történetesen: mi az, hogy PISA-sokk és miért jó az nekünk, ha minden 3. évben van nekünk ilyen?

Mielőtt ennek fejtegetésébe belemennék, egy kis gyorstalpaló azoknak, akiknek csak rövid idejük van ilyesmikre:

Mi ez a PISA?

  • A PISA (Programme for International Student Assessment) mérés az OECD nevű, fejlett országokat tömörítő szervezet által kidolgozott mérési módszer és rendszeres felmérés. Nem-OECD országok is részt vesznek a mérésben egyébként.
  • PISA-mérések 3 évente vannak, az elsőt 2000-ben készítették, az eredményeket általában 1,5 évvel később, decemberben publikálják.
  • A PISA a tudás alkalmazásának készségét méri. Nem kérdezi meg, mennyi lesz a páratartalom N körülmények között, ha X és Y változó értéke változik. Hanem azt kérdezi meg, hogy milyen veszélyekre kell felkészüljön egy futó, mit kell tennie, hogy a körülményekhez tudjon alkalmazkodni. Próbáld ki, kemény! Aki esetleg angol nyelven is megméretné magát, ide kattintson.
  • A PISA szövegértési, matematikai és természettudományos kompetenciaterületen mér.

Mi történt most, ami miatt ekkora felfordulás van?

  • A 2015. évi mérésben Magyarországon az egyik legnagyobb a visszaesés a 2012. évi állapothoz képest.
  • Matematikában nem, de szövegértésben és természettudományban jelentősen romlott a teljesítmény.
  • Nemcsak önmagában fontos, hogy mennyi az elért pontszámunk. Fontos eredmény, hogy mennyien vannak a legalacsonyabb és legmagasabb szinten teljesítők között is.
  • A természettudományban alacsonyan teljesítők (legrosszabb 10%-ot elértek) aránya 26%, ez jelentős növekedés 2006 óta (akkor 15% volt).
  • A szövegértésben alacsonyan teljesítők aránya 27%. Ők lényegében funkcionális analfabéták (ld. még később). Még egyszer leírom, hátha mélyebbre megy a kés: a felmérésben résztvevő magyar diákok 27%-a a legalsó 10%-ba tartozik a feladatok megoldásának sikerességét illetően.
  • A matematikai kompetenciaterületen az alacsonyan teljesítők aránya 28% (az előző, 2012. évi méréshez képest nem változott). Ez azt jelenti, hogy a felmérésben résztvevő 15 éves magyar diákok 28%-a alapvető matematikai-logikai készségek hiányában hagyja majd el a közoktatást.
  • Az érem másik oldala a legjobban teljesítők aránya (a 90% feletti teljesítményt elérők). Rájuk mondják általában, hogy a “tehetségesek”, “okos gyerekek”, “jó tanulók”, “akikből még lesz valaki” stb. Az ő arányuk mindhárom kompetenciaterületen csökkent. Azaz nemcsak az alacsonyan teljesítő, leszakadó tanulók száma növekszik (ami önmagában is baj!), hanem az “oktatási elit” aránya is ijesztő módon csökkent (a legnagyobb arányban a matematikai területen).
  • A társadalmi-gazdasági háttér több mint 20%-ban felelős az eredményekért (azaz nagyon nagy az oktatási teljesítmény kitettsége a társadalmi-gazdasági helyzetnek, pl. szegénység, szociális nehézségek stb.) – ez az átlag az OECD-ben a magyar érték fele. (HU: 21,4%, OECD: 12,9%).
  • Az ún. reziliens tanulók aránya 19%, az OECD átlaga: 29%. A reziliencia nem más, mint egy rugalmas ellenállóképesség (pszichológiából jött a kifejezés), arra utal, hogy egy tanuló mennyire képes rugalmasan alkalmazkodni a helyzethez (oktatási környezet, társadalmi-gazdasági körülmények stb.), mennyire képes függetleníteni magát ezektől és mennyire ellenálló a változásoknak. Megállapítás: a magyar diákok rugalmatlanabbak.
  • A társadalmi-gazdasági státusz több mint 80%-ban magyarázza az iskolák közötti teljesítménykülönbséget (OECD: 62,9%). Értsd: a magyar iskolarendszer sokkal szegregálóbb, sokkal fragmentáltabb pusztán a társadalmi-gazdasági státusz alapján – pozitív és negatív irányban is.

Az eredmények – magyarul

A 2000. és a 2015. évi mérés is egyaránt megállapította, hogy a mérésben résztvevő 15 éves magyar diákok nagyjából negyede funkcionális analfabéta.

Nem értik, amit olvasnak.

Nemhogy egy űrlapot nem tudnak kitölteni vagy a médiát kritikusan olvasni, nagyjából egy ételreceptet sem értenek meg. Ennek következtében 5 év múlva a 20 éves felnőtt lakosság negyede ugyanúgy funkcionális analfabéta lesz.

Ez az adat a két mérés között érezhetően, “szabad szemmel láthatóan” is változott (2003. évi mérés: 18%). Csökkent a funkcionális analfabéták száma, erősödtek a magyar diákok pontjai nemzetközi összehasonlításban mind a szövegértési, mind a matematikai, mind a természettudományi kompetenciaterületen. Disclaimer: e cikknek nem célja igazságot tenni, ki mit rontott el, ki tette rossz helyre a mércét, ki mit csinált rosszul és főképp miért. A tények ennél jóval makacsabb dolgok.

A matematikából alacsonyan teljesítők aránya 28%. Mivel a felmérés a 15 éves tanulók körében van, nagyjából kijelenthető, hogy a tanulmányaik befejeztével (optimálisan 18, valójában akár 16 évesen) ez az érték sokkal magasabb már nem lesz.

Azaz 5 év múlva a 20 éves felnőtt lakosság 25-30%-a nem fog tudni alapvető matematikai műveleteket végezni, logikai készségeket igénylő feladatokat megoldani.

Szomorú világ jön? Az, de eddig is az volt… ez az arány már a 2003. évi méréskor is 23% volt, azaz a mostani 28 éves lakosság nagyjából 20%-a biztos küzd hasonló problémákkal.

A természettudományból alacsonyan teljesítők aránya 26%, 2006-ban 15% volt. A természettudományos területen a mérőeszköz alapvető természettudományi ismeretek, összefüggések alkalmazási készségét, illetve a folyamatok, jelenségek valós kontextusba helyezésének készségét méri (másképp: pl. azt, hogy mikor kell innia egy futónak, hogy ne száradjon ki adott időjárási körülmények között).

Az eredmények tükrében kimondható, hogy 5 év múlva a 20 éves felnőtt lakosság kb. negyede semmilyen átgondolt megoldással nem fog tudni előállni, ha általa korábban ismeretlen folyamatokat, jelenségeket kell átlátnia, illetve természettudományi jellegű problémát megoldania.

Most ez akkor PISA-sokk vagy nem?

Voltak országok, ahol az eredményekre való reakció elsősorban nem a magyarázkodásra meg a felelősséghárításra fókuszált, hanem egyfajta megoldás megkeresésére és megtalálására. Lehet, hogy a választott megoldás nem volt tökéletes, de legalább megpróbálták.

Így volt ez Németországban, Lengyelországban és Észtországban is.

A “PISA-sokk”, mint oktatáspolitikai kifejezés, 2001-ben került be az európai köztudatba, amikor először publikáltak PISA eredményeket az OECD országokban. Elsősorban a német oktatási rendszerről kialakult kép kapcsán alakult ki a szófordulat, ami aztán továbbgyűrűzött szerte Európában, majd – ahogy az illik – hazánkban is megjelent a kifejezés (a német eredményekről hosszasabb, ám emészthető elemzés itt). Érdekes módon a 2001-es eredményeket hazánkban is sokan PISA-sokként aposztrofálták (összehasonlításképpen: a szövegértés kompetenciaterületen elért eredményünk a 2000. évben végzett méréskor 480 pont, a 2015. évi felmérésben 470 pont – ahogy a bevezetőben már említettem). Ennyit arról, hogy van vagy nincs PISA-sokk.

Egy idézet a Világgazdaság 2013. decemberi cikkéből erre vonatkozóan (reagálva a 2012. évi mérésre – figyelem, időben messzebbre is ugrunk még!)

„Németországban a 2001-es „PISA-sokk” után az oktatáspolitika döntéshozói, minden tartományból elindultak Helsinkibe – mondta Vekerdy Tamás. – A finn eredmények nemcsak a németeket, több országot is arra késztettek, hogy tanulmányozzák, ott mit tudnak jobban. Gyorsan kiderült: Finnországban, amikor az ország még szegény volt, sok pénzt fektettek a közoktatásba. Késői beiskolázást vezettek be, hat évük van az ottani gyerekeknek, hogy a tanulási készségeket elsajátítsák, kellemes hangulatú iskolák vannak, és két tanár foglalkozik a gyerekekkel osztályonként. Nem véletlen, hogy mindig az élmezőnyben vannak és az sem, hogy azok az országok, ahol átvették ezt a gyakorlatot, sokat javítottak. Ázsiában is a képességfejlesztésre helyeznek nagy hangsúlyt, és az egyenlőtlenségeket szüntették meg az oktatásban. Meggyőző, amit elértek: az első tízből hét ma már ázsiai a listán.”

Érdekességképpen elővettem néhány írást, konferenciabeszámolót a 2000-es évek elejéről. Tényleg a teljességet nélkülöző sajtószemle – a cikkek el nem olvasása nem befolyásolja a továbbhaladást, de meglehetősen nagy szakmai és vizuális élményektől fosztja meg az olvasót.

Szóval 2001-ben PISA-sokk volt világszerte. Németországban és más országokban biztos, meg itthon is interpretálták így az eredményeket. Aztán ezt követően minden 3. évben, amikor PISA-eredményeket közölt az OECD, Magyarországon szinte (1) mindenki elcsodálkozott, hogy van ilyen mérés és minden cikknek azzal kellett kezdenie, amivel kb. nekem is e cikkben, (2) mindenki meglepődött, hogy hát, az ázsiaiak és a finnek (meg az észtek, sic!), hát ezek tudnak valamit, és ennek ellenére (3) a legtöbben nem értették, hogy ez az egész mérés mire jó és miért rossz az nekünk, ha X vagy N pontot szerzünk bizonyos kompetenciaterületen. Ez utóbbit igyekeztem a fentiekben picit elmagyarázni.

A sokkolódásos issue kapcsán hadd idézzem még azt a Csapó Benőt, akinél többet a PISA-mérésekről alig tud valaki többet Magyarországon, és akinek mérésmetodológiai elismertségét nehéz kétségbe vonni nemzetközi szinten is. Egy 2001-es monológja fülbemászó még ma is.

“[…] Nincs sokk Magyarországon. Egyrészt azért, mert a szélesebb közvélemény rendkívül tájékozatlan. Harmadéves bölcsészhallgatókat tanítok, s azt tapasztalom, hogy nem tudnak a PISA-mérésről semmit. Másrészt, akik ismerik a magyar szakmai közvéleményt, azok tudják, hogy azt nem lehet semmivel sem igazán sokkolni. Tíz éve kísérletezem ezzel, eredménytelenül. Ha jól emlékszem, éppen itt, Lillafüreden mondtam el először, hogy az anyák iskolai végzettsége négyévnyi különbséget jelent a gyerekek gondolkodási képességeiben. Eredménytelenül folytatom ezt a sokkolást…”

A “PISA-sokk” mint az eredmények egyetlen lehetséges interpretációja?

A Tanárblog tette fel a – szerintem ma már nem túl költői – kérdést, hogy mikor dől már ránk ez a ferde-torony. Számos hasonló metafora, hasonlat és egyéb költői kép alakult ki erről az egész PISA-jelenségről. Amondó vagyok, már annyian és annyiszor kiáltottak PISA-sokkot – a kezdetektől, 2001-től fogva -, hogy ez a szó valójában már nem sok embert hat meg. Csapó Benő szavaihoz kapcsolódva: a sokkolás egyszerűen nem megy. Valahogy Magyarországon ezt a PISA-sokkolós dolgot nem csináljuk jól. Vagyis inkább azt mondom: akiknek sokkolódni kéne, azok általában az istennek se akarnak sokkolódni.

Plusz érdekesség: egyes értelmezések szerint a mostani mérésben a legnagyobb sokkot a tanulók kapták, mert digitálisan kellett kitölteni a tesztet. Én meg azt gondolom (érveljen ellene bátran, aki nem), hogy ha ez 2016-ban sokkhatásként ér egy tanulót az iskolában, amelynek elvileg kötelessége őt felkészítenie a digitális környezetben történő tanulásra és munkavégzésre, az önmagában egy sokk.

És nem PISA-sokk, hanem annál sokkal rosszabb.

Zárásképpen egy találós kérdés: mikor született az alábbi idézet? (tipp: megoldás az idézet alatt).

[…] a PISA-vizsgálat legszomorúbb eredménye az, hogy minden negyedik magyar gyerek nem tanul meg olvasni*. Szeretném, ha úgy mennének el erről a konferenciáról, hogy mélyen elgondolkoznának ennek az üzenetnek a jelentőségéről. Szeretném, ha úgy távoznának, hogy Önökben is megfogalmazódik az a gondolat, ami bennem: ez nem maradhat így. Ugyanis így nem lehet igazán megérkezni Európába, nem lehet nyugodt szívvel élni a 21. században. […]

* valójában nem pusztán az olvasásról, hanem a szövegértésről, azaz az értő olvasásról van szó! – a szerk.

(A mondat 2001-ben született, ld. még itt)

Kép: Edvard Munch: A sikoly. Forrás: Pixabay.