Fél Magyarország digitális analfabéta – állítja az Európai Bizottság jelentése

A Brüsszelben közzétett statisztika szerint Magyarországon a teljes lakosságon belül 50 százalék azoknak a 16 és 74 év közötti személyeknek az aránya, akik alapvető digitális jártassággal sem rendelkeznek.

iwantyoutoembracedigitalliteracy

Tíz pontból álló készségfejlesztési programot javasolt pénteken az Európai Bizottság, aminek célja az európai polgárok készségeinek fejlesztése és ezáltal elhelyezkedésük megkönnyítése, a munkaerőpiaci kereslet és a kínálat jobb összeegyeztethetősége, valamint a képesítések átláthatóságának javítása.

Jelenleg 70 millióra becsülik azoknak az európaiaknak a számát, akik nem tudnak elég jól írni és olvasni. A számolással és a digitális készségekkel hadilábon állók számát még ennél is nagyobbra, európai szinten 41 százalékra becsülik. Magyarországon, a Brüsszelben közzétett statisztika szerint, a teljes lakosságon belül 50 százalék azoknak a 16 és 74 év közötti személyeknek az aránya, akik alapvető digitális jártassággal sem rendelkeznek – írja a BruxInfo.

A testület szerint az intézkedések hatására láthatóbbá is válnak majd a rendelkezésre álló készségek, és helyi, tagállami és uniós szinten egyaránt javulni fog az elismerésük – az iskoláktól az egyetemeken át a munkaerőpiacig.

Az intézkedések közül az alábbi négy megvalósítása már azonnal megkezdődik. Ezek a következők:

  • Készséggarancia: azt hivatott elősegíteni, hogy az alacsonyan képzett felnőttek minimális szintű írástudásra, olvasáskészségre, számolni tudásra és digitális készségekre tegyenek szert, továbbá, hogy iskolázottságuk elérje a felső középfokú szintet.
  • Az európai képesítési keretrendszer felülvizsgálata: a cél a képesítések értelmezhetőségének és az európai munkaerőpiacon rendelkezésre álló összes készség hasznosításának javítása.
  • A digitális készségekkel és munkahelyekkel foglalkozó koalíció: a kezdeményezés keretében a tagállamok, valamint az oktatásügyi, a foglalkoztatási és az ágazati érdekelt felek együttműködnek annak érdekében, hogy tekintélyes tehetségbázis jöjjön létre, és hogy az európai polgárok és munkavállalók birtokában legyenek a megfelelő digitális kompetenciáknak.
  • A készségekkel kapcsolatos ágazati együttműködés terve: a cél az, hogy meghatározott gazdasági ágazatokban javuljon a készségekkel kapcsolatos információgyűjtés, és csökkenjen a szakképzett munkaerő hiánya.
  • A 10-pontos tervben felvázolt többi intézkedésre 2016 második felében és 2017-ben kerül majd sor. Ezek a következők:
  • Harmadik országbeli állampolgárok készségeinek felmérését segítő útmutató: az útmutató a menedékkérők, menekültek és más migránsok készségeinek és képesítéseinek korai azonosítását, illetve készség- és képesítési profiljának korai meghatározását segíti.
  • Az Europass keretrendszer módosítása: a cél jobb és könnyebben használható eszközöket biztosítani ahhoz, hogy az emberek prezentálni tudják saját készségeiket, és hasznos, naprakész információkhoz jussanak az aktuális készségigényekkel és tendenciákkal kapcsolatban, ami segítheti, hogy szakmai és tanulmányi kérdésekben megfelelő döntéseket tudjanak hozni.
  • A szakképzés vonzerejének, népszerűségének növelése („elsődleges választás”): több munkaalapú tanulási lehetőséget kell biztosítani a szakképző intézmények diákjai számára, és láttatni kell, hogy a szakképzés pozitív eredményeket hoz a munkaerőpiacon.
  • A kulcskompetenciákról szóló ajánlás felülvizsgálata: elő kell segíteni, hogy minél többen elsajátítsák azokat az alapvető készségeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy munkát találjanak és boldoguljanak a XXI. században, különös tekintettel a vállalkozó kedv és az innovatív hozzáállás ösztönzésére, valamint a vállalkozói és innovációs készségek fejlesztésére.
  • A diplomások pályakövetése: a cél az, hogy több információ álljon a rendelkezésünkre arról, hogyan boldogulnak a diplomások a munkaerőpiacon.
  • Javaslat az elitelvándorlás (agyelszívás) problémájának megoldására: további elemzéseket kell végezni a témában, és elő kell segíteni a bevált módszerek átadását és átvételét.

digitalilliteracy

Forrás: Bruxinfo, Inforádió | Képek forrása (1), (2) (CC BY-SA 2.0)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s