Kik voltak az első női szavazók a 18. századból?

A nők szavazati joga, vagy ahogy idegen “szakkifejezéssel” mondjuk: women’s suffrage az újkori történelem egyik legfontosabb politikai vívmánya. Ezt a mondatot már most sokan vitatják, ebben biztos vagyok. A szavazati jog, a közpolitikába való beleszólás joga azonban tényleg óriási vívmány. Ha nem így lenne, nem élnének és nem éltek volna vele vissza és nem zárták volna áthatolhatatlan magas falak közé oly sokan több évszázadon át.

A nők szavazati joga hosszú időn át tabu volt. Ugyanúgy, ahogyan a jobbágyoké, a rablóké, koldusoké vagy a köztörvényes bűnözőké. Biológiai és szellemi adottságaik alapján nem tartották őket alkalmasnak erre a jogra, vagyis arra, hogy szavazzanak a döntéshozókról, netalán ők maguk is azzá váljanak.

Az első női szavazatot 1718-ban adták le Svédországban, egy helyi választáson vett részt a helyi adófizetőkből álló testület, amelynek tagjai között volt egy, illetve több nő is (a helyi választásokon való női szavazás jogát egyébként később Svédországban is visszavonták). Nézzünk szét, hazánkban mi is történt ekkor? Éppen csak kiűztük a törököt, az egykori Török Hódoltság területe szinte elnéptelenedett, az ország jórészt Habsburg uralom alá került. Az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, minthogy közjogi problémákkal foglalkozzanak – persze, az uralkodóház sem igyekezett ezt elősegíteni. Azt mondani se kell, hogy választások egy abszolutisztikus monarchiában nyilván eleve elképzelhetetlenek.

Még egy pici hazai kitérő, csak az érdekesség kedvéért. 1848: a forradalom éve, az áprilisi törvények éve, az új közjogi, társadalompolitikai, gazdaságpolitikai fordulat éve, hazánk büszkeségfalának egyik kiemelt éve. Idézet az áprilisi törvényekből:

„Az országnak s kapcsolt részeknek mindazon bennszületett vagy honosított, legalább 20 éves, és sem atyai, sem gyámi, sem gazdai hatalom, sem pedig elkövetett hűtlenség, csempészkedés, rablás, gyilkolás és gyújtogatás miatt fenyíték alatt nem levő lakosai, a nőket kivéve, törvényesen bevett valláskülönbség nélkül választók: […]” (5. tc. 2.§)

Fordítsuk le: a nők gyakorlatilag a köztörvényes bűnözőkkel azonos módon nem számíthattak szavazati jogra. Hazánkban a nők először az 1919. évi tanácsválasztásokon szavazhattak, a Tanácsköztársaság “jóvoltából”.

A fentiek alapján látható, hogy hazánk nem tartozott éppen a haladó szellemiségű államok közé még 1848-ban sem. Hozzá kell persze tegyük, hogy ebben az időszakban (egészen a 20. század első harmadáig) nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban sem volt a nőknek szavazati joga. Híres közhely, hogy Európa (és talán az egész Föld) egyik legérdekesebb, leginkább kuriózum országában, Svájcban csak 1959-ben lett a nőknek szavazati joga. 1959-ben! De vissza nemzetközi vizekre…

1755-ben Pasquale Paoli kikiáltotta a Korzikai Köztársaság függetlenségét a Genovai Köztársaságtól. Rögtön életbe is léptették az új alkotmányukat, amely érdekes módon a nőknek is adott szavazati jogot. A ma is (vélhetően korábban is) igen vadregényes, paternalisztikus, konzervatív Korzika lett tehát az egyik iskolapéldája ennek a folyamatnak. 1769-ben a franciák annektálták a szigetet, és természetesen ignorálták a korábbi alkotmányt, és ezzel a nők szavazati jogának vívmányát is.

A Korzikai Köztársaság zászlaja. Forrás

Vajon mi lehet a következő dátum? Nem kellett sokáig várni, hiszen 1756-ban újabb nő adhatta le voksát, igaz, ő “csak” egy helyi választáson szavazhatott. Lydia Taft, a több száz éves Taft család egyik tagja azonban – nem érdemtelenül – igen nagy hírnevet szerzett ezzel a szavazással. És hogy hol szavazott? Segítek, a Taft család első ismert felmenője, Robert Taft 1640-ben Angliában született. Felesége, Sarah ugyancsak. Frigyükre azonban 1668-ban már az Újvilágban került sor. Lydia Taft (leánykori nevén Lydia Chapin) 1731-ben házasodott össze Josiah Taft-tal, akivel Uxbridge-ben (Massachusetts) telepedtek le. Josiah apja (Sir Daniel Taft) már a korai időktől fogva helyi földesúr és nagygazda volt, illetve a helyi békebíró szerepét is betöltötte. Főnökarcok voltak ezek a Taft-ék, ezt kijelenthetjük.

Ucakép Uxbridge-ból.
Ucakép Uxbridge-ból. Forrás: Google Maps

Josiah egy a közös fiukat, Caleb-et ért betegség miatt utazott 1756 szeptemberében Bostonba. A fiú ugyanis a Harvard-on tanult. Amikor visszaért, ő maga is beteg lett és pár nappal később, 1756. szeptember 30-án elhunyt. Ekkor már javában folyt azonban egy a korszak világpolitikai történéseit alapvetően meghatározó konfliktus. A hétéves háborút – amelyet Európán kívül “franciai és indián háborúnak” neveznek – maga Winston Churchill nevezte az első igazi világháborúnak, mivel a konfliktus, a gyarmatok révén, egyszerre több kontinensre is kiterjedt. Egy hónappal Josiah halála után Uxbridge-nek (mint sok más városkának a keleti parton) szavaznia kellett, hogy támogatja-e a hétéves háborúban való részvételt. A szavazás döntő jelentőségű volt abban, hogy Uxbridge anyagilag támogatja-e a francia gyarmatok elleni brit fellépést.

Mivel Uxbridge vélhetően az egyik leginkább központi egyéniségét veszítette el, kisebbik fiuk, Bazaleel pedig még alkalmatlan volt a szavazásra, a helyzetet rendhagyó módon kellett megoldani. A városatyák megszavazták, hogy Lydia Taft, a köztiszteletben álló Josiah felesége szavazhasson megboldogult férje helyett, méghozzá 1756. október 30-án. Ezzel ő lett az amerikai kontinens, egyben a gyarmati Amerika első női szavazója. Lydia ezen az aktuson kívül még kétszer szavazhatott, egy ízben a városon áthaladó útdíj kapcsán, később pedig a kialakuló iskolakörzetek ügyében. Tette azonban sokáig egyedülálló maradt. Az első összamerikai választás, amelyen nők is részt vehettek (az összes olyan államban is, amelyben korábban ezt nem adták meg), 1920-ban zajlott. 164 évvel Lydia Taft történelmi jelentőségű szavazata után.

Érdekes megfigyelni a következő térképen, hogy az USA-ban érdekes módon a civilizálatlanabb Közép-nyugati államokban és a nyugati part államaiban rendelkeztek a legszélesebb szavazati jogkörrel a nők 1920, az általános választójog beiktatása előtt.

A nők szavazati joga(i) az USA államaiban 1920-ban. Forrás

1776-ban egy újabb “amerikai álom” valósult meg (már ha erről bárki álmodott akkoriban…). New Jersey állam engedélyezte a “vagyonos özvegyeknek”, hogy szavazhassanak a helyi választásokon. Ezt a szabályt egyébként 1807-ben visszavonták.

E századbéli utazásunk Európában ér véget. A 18. században Lengyelország nem járt épp nagyhatalmi csúcspontján. A környező nagyhatalmak folyamatosan kebelezték be leszalámizott részeit, míg végül 1795-ben teljesen fel nem osztották a lengyel-litván nemzetközösséget. “Lengyelország”, mint közjogi egység történelme egyébként ekkor egy jó időre meg is szűnt. Viszont az adót fizető hölgyek megkapták szavazati jogukat.

Lengyelország felosztása. Forrás

A 18. század tehát nem hozott átütő eredményeket a nők szavazati jogának ügyében. De legalább azt láthattuk, hogy szükség esetén, ha a közösség érdekei ezt megkívánták, akkor legalább a közösségben vagy egy adott közjogi rendszerben elfogadott, megbecsült férfitagok feleségei és/vagy az adófizetők igenis beleszólhattak a világ dolgainak alakításába.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s